A világverők remek szárnypróbálgatásai

Bár az 1963-ban elinduló Bundesligából kezdetben még kimaradt a Bayern München,

az évtized végére a legjobbak közé emelkedett, többek között három klasszisnak,

Sepp Maiernak, Franz Beckenbauernak és Gerd Müllernek köszönhetően.

Ha nagyon sarkítani szeretnénk, az új évtized első idényének egyetlen pozitívuma, legalábbis a Bayern szempontjából, a hátvéd Werner Olk bemutatkozása volt. (Ő egy meccs erejéig még kapus is volt, a bajnok Nürnberg ellen, 1-0-ra megnyert bajnokin Fritz Kosar a harmadik percben megsérült, így, mivel cserére nem volt mód, Olk állt a gólvonalra.) A csapaton belül a harmónia nyomkban volt felfedezhető, így senki sem csodálkozott, hogy Pateknek három év után mennie kellett, és 1961-től mindenki Helmut Schneiderbe vetette a bizodalmát.

Az új tréner május 17-én, a Santos elleni barátságos mérkőzésen debütált, ugyanakkor, amikor Fazekas Árpád elköszönt a csapattól. Tulajdonképpen ez is jelzésértékű volt, hiszen Schneider a jövőt fiatalokkal képzelte el, akik nem is okoztak csalódást, volt, hogy 15 bajnokin keresztül veretlenek voltak, és az 1962-es harmadik hely mindenkit elégedetté tett.

Az év azonban inkább Wilhelm Neudcker szerepvállalásáról maradt emlékezetes. Az elnöki székben eltöltött időszak tekintetében 17 évvel csúcstartó neudecker 1962. április 28-án vette át a tisztséget Roland Endlertől, az eredeti tervek szerint egy évre. Végül sokkal tovább maradt, és az eredmények tekintetében vele élte meg a legfényesebb időszakát a Bayern München. Előtte azonban a poklot is meg kellett járniuk közösen.

1962. július 28-án hivatalosan is bejelentették, az 1962-63-as idény lesz az utolsó, amelyben a regionális bajnokságokat követően rájátszásban dől el a „nagybajnoki” cím, 1963 őszén ugyanis elindul a Bundesliga, amelyben a 74 oberligás eggyütes közül csak 16-nak jut hely. A többiek mehetnek a másodosztályt jelentő Regionalligába, esetleg a harmadik vonalnak számító Oberligába. Úgynevezett kvalifikáció bajnokság nincs, az indulási jogot, az elbírálás mindenki levélben kap értesítést.

Ha lehet mondani, az Oberliga Süd emiatt kicsit háttérbe szorult, mindenki igyekezett lobbizni. Hogy a Bayern harmadik lett, olyan nagyon nem számított. Hogy olyan fiatal tehetségek kerültek az első csapat keretébe, mint Sepp Maier vagy Dieter Brenninger, legfeljebb a távolabbi jövő miatt volt érdekes.

A Bayernnek kitalált bajnokság

1963-ig kellett várni, amíg Nyugatt-Németországnak is lesz pontszerzős rendszeren alapuló országos bajnoksága. A Bundesliga első kiírásába nevezhető 16 csapatot alapos szűrők után jelölték ki, figyelve többek között az olyan szempontokra, hogy egy városból legfeljebb egy gárda kerülhetett be a mezőnybe. A Bayern München ugyebár ennek esett áldozatául az első szezonban. Azonban a rossz kezdet sem vetette vissza a gárdát, amely ma már a 20 bajnoki címével a legeredményesebb, az örökrangsor második helyen a Mönchengladbach áll hét diadallal. A csapatok a bajnoki tálért, közismertebb nevén a salátástálért küzdenek, ami mai formájában egy 11 kilós, 59 cm átmérőjű ezüst tál. Az első bajnoki tálat 1949-ben a VfR Mannheim vehette át, mivel a háború utáni első bajnoki sorozat végére még nem készült el a Viktoria nevű ereklyét felváltó „utód”.

Hogy a gárda bemutattkozott (1962. október 16-án Brenninger duplájával, illetve Drescher találatával 3-0-ra nyert az FC Basel otthonában), majd a negyeddöntőig jutott fennállása első nemzetközi kupaszereplése alkalmával a Vásárvárosok-kupájában, mellékes tényezőnek tűnt. Csak az volt a fontos, hogy 1963 tavaszán milyen leveleket kézbesít a posta.

Május 11-én jött meg az üzenet a DFB főhadiszállásáról.

„Sajnálattal közöljük, hogy a Bundesliga-bizottság nem adott helyt a ligában való felváteli kérelmüknek. A testület véleménye szerint nem tanácsos ugyanabból a városból származó két csapatnak egyszerre Bundesliga-licencet adni.”

Azaz: a méretét tekintve akkor már kisebb, de még eredményesebb 1860 München bekerült az új rendszerű nyugatnémet bajnokságba, a Bayernnek viszont maradt a Regionalliga.

Neuddcker tombolt, a klub 13 oldalas tiltakozó levelet küldött a szövetségnek, érdemi változás azonban gyakorlatilag minden megváltozott Münchenben. Két ász, Peter Grpsser (1860 München), valamint Willi Giesmann (Hamburg) nem tudott ellenállni a Bundesliga csábításának, és Neudecker úgy érezte, az új tánchoz új karmester is kell. Hiába volt érvényes szerződése Schneiderrel, most felbontotta a megállapodást, és megnyerte edzőnek a jugoszláv Zlatko „Csik” Csajkovszkit, aki 1962-ben bajnokcsapatot faragott az 1. FC Kölnből.

A Bayern világbajnokai (II.)

Sepp Maier Az „Anzigi Macska” több mint tucatnyi nagy diadalt ünnepelhetett a Bayernnel. Fénykorában a válogatott összeállítása is az ő nevével kezdődött, az NSZK 1972-ben Európa-, két esztendővel később, pedig világbajnok lett vele. A Nationalelfben 1966. május 4-én Írország (4-0) ellen debütált, utolsó, 95. fellépésére, pedig 1979. május 26-án, Izlandon (3-1) került sor. Pályafutását az 1979. július 14-én elszevedett autóbalesete zárta le. Később a Bayern, majd a válogatott kapusedzője lett.

___________________________________________________________________________

Franz Beckenbauer Nagyságát az eredménysora prezentálja: ötszörös bajnok (egyszer a Hamburggal), négyszeres Nyugatnémet Kupa-győztes, háromszoros Bek-, egyszeres KEK-nyertes, Világkupa-győztes, az első százszoros nyugatnémet válogatott futballista (összesen 103 meccsig és 14 gólig jutott 1965. szeptember 26. – Svédország, 2-1 – és 1977. február 23. – Franciaország, 0-1 – között), az 1972-ben pedig világbajnoki címet nyerő Nationalelf csapat kapitánya, kétszeres aranylabdás.

___________________________________________________________________________

Gerd Müller Gólok, gólok, és megint csak gólok. Minden lényeges téren az övé a még jelenleg is érvényben lévő rekord. A Bundesligában (365), a válogatottban (68) és egy szezonon belül (40) sem tudott nála senki több gólt összehozni, Beckenbauerhez és Maierhez hasonlóan minden fontos hazai trófeából négyet, nemzetközi serlegből meg összesen ötöt nyert a Bayernnel, emellett van nyolc gólkirály címe, ő az első német aranylabdás (1970), kétszeres aranycipős (1970, 1972), az 1970-es vb gólkirálya.

Az új tréner fiatal, abszolút támadó szellemű csapatot épített, amely 38 bajnokin 115 gólt (Rainer Ohlhauser 38-at) termelt a másodosztályban, ugyanakkor a védekezésről mintha megfeledkezett volna, legalábbis a 61 kapott gól erre utal. A Bayern így is bejutott az élvonalba kerülésért zajló rájátszásba, ám a finishben elszenvedett két vereség (a Neukirchen ellen otthon 0-2, a Tasmania Berlin Elleni idegenben 0-3) szertefoszlatta az álmait.

A „playoff” egyetlen haszna egy ifjú reménység, Franz Beckenbauer bemutatkozása volt: a későbbi „Császár” az Oberliga Nordot megnyerő St. Pauli elleni mérkőzésen a szövetség külön engedélyével debütált, mi több, góllal járult hozzá a 4-0-s győzelemhez. Csajkovszki így is maradhatott, és folytathatta az elkezdett munkát. Tovább fiatalította a keretet, a saját ifiből Beckenbauer mellett Nafziger is a keret tagja lett, továbbá érkezett egy, „Csik” szavaival élve, „kis kövér ember” a Nördlingenből.

Gerd Müller, a valaha volt legeredményesebb német csatár .

Müllerre fél évvel korábban, 1964 elején csapott le a Bayern München. A tömzsi támadót élvonalbeli klubok is szívesen látták volna, amikor meghallották, hogy az „oroszlánok” szervezik a sorsdöntő útjukat Nördlingenbe. Walter Fembeck, a Bayern gazdasági igazgatója egy órával (!) müncheni kollégája, Maierböck előtt érkezett Müllerékhez, elmondta ajánlatát, majd – legalábbis a legenda szerint – a csengőszó pillanatában a hátsó ajtón távozott. Az 1860 kísérlete vesztésre volt ítélve, mert az első osztályú gárda egy évre még amatőrszerződést ajánlott Müllernek, míg a Bayern azonnal profiként kívánta foglalkoztatni. A havi 160 márkás alapjuttatás túl sokat nyomott a latba, az ifjú Gerd és szülei úgy döntöttek, inkább a biztos pénz és a legalább egy év második vonal, mint a bizonytalan első liga.

A legalább egy évből pontosan egy év lett, a fiatal Bayern ugyanis végtelenül simán abszolválta a feladatot: a másodosztályú bajnokságot elképesztő, 146-32-es gólkülönbséggel zárta (Ihlhauser 42, Müller pedig 33 gólt szerzett), az osztályozó sem jelentett gondot, így München lett az első nyugatnémet település, amelyik két élvonalbeli társulattal dicsekedhetett. És ez a két gárda rögvest a következő bajnokság első fordulójában, 1965. augusztus 14-én összecsapott, a Bayern az első Bundesliga-meccse első percében megkapta az első gólját (Timo Konietzka volt az „elkövető”), ami egyúttal a vereséget is jelentette. A találkozó után Csajkovszki edző háborgott, mondván, a nyáron nem vettek kész játékost, mindenki örüljön, ha megkapaszkodik a csapat. Ehhez képest a folytatásban azonnal hatmeccses győzelmi sorozat következett (a negyedik fordulóban az élre is állt az együttes), a végén pedig újoncként sikerült megszerezni a bajnoki bronzérmet, illetve a Nyugatnémet Kupát – az pedig már csak ráadás volt, hogy München városa megpályázta az 1972-es olimpia rendezési jogát, és felcsillant egy új, modernebb aréna felépítésének lehetősége is.

Igaz, Münchenre már rá is fért ez akkor, hiszen a hatvanas évek közepén a város számított az első számú fellegvárnak, 1966-ban például az 1860 volt a bajnok, a fináléban a Meidericher SV-t 4-2-re legyőző Bayern a kupagyőztes, Franz Beckenbauer pedig az év játékosa.

A piros-kékek kerete nem sokat változott a következő szezonra, mint utóbb kiderült, a legfontosabb érkező Franz „Bulle” Roth volt a Kaufbeurentől. A bajnokság gyorsan elúszott a csapat számára, ezért a vezérkar, Csajkovszki beleegyezésével, úgy döntött, hogy arccal a két kupasorozat felé kell fordulni. A fontosabb és a hosszabb menetelést kétségkívül a Kupagyőztesek Európa-kupájában mutatta be a Bayern, az első két körben a csehszlovák Tatran Presovon és az ír Shamrock Roversen egyaránat idegenbeli 1-1-gyel, valamint hazai 3-2-vel jutott túl, majd jött az első olyan párharc, amelyben nem feltétlenül ő volt a favorit. A bécsi Rapid neve jobban csengett, de az osztrákok Sepp Maier remekelése miatt „csak” 1-0-ra nyerték meg a hazai meccsüket, ami nem sok jóval kecsegtetett. Csakhogy a Grünwalder Strassén is az ő akaratuk érvényesült, és a Bayern csak némi bírói segédlettel (Ohlhauser lesgyanús helyzetből talált be) tudta ledolgozni a hátrányát. Később a Rapidból Seitlt kiállították, a hosszabbításban, pedig Müller egy lecsorgó labdát a hálóba tuszkolva az elődöntőbe jutatta csapatát.

A legjobb négy között két gálaelőadás következett: a Standard Liège ellen, Münchenben nyolc perc alatt alakult ki a 2-0-s végeredmény, idegenben, pedig Gerd Müller mesterhármast ért el, így jöhetett a Rangers elleni döntő. Azt nem lehetett mondani, hogy a csatára felhőtlen örömmel készült volna a Bayern, hiszen a nagy ellenség, a Nürnberg otthonában játszották a döntőt, ráadásul Müller néhány héttel korábban az Eb-selejtezőn eltörte a kezét, és a szereplése is kérdéses volt.

Aztán vállalta a meccset, de a finálé elsősorban nem róla, hanem az élete addigi legjobb játékát nyújtó Beckenbauerről, majd a 108. percben a kapuba találó, és a Bayern első nemzetközi trófeáját szállító „Bulle” Rothról szólt. Roth két évvel korábban még a C osztályban, a TSV Bertelshofenben futballozott…

A két héttel későbbi, „hazai” kupadöntő ehhez képest játszadozás volt. A Bayern a fináléig minden riválisának (Hertha, Erkenschwick, Schalke, 1860 München) három gólt rúgott, az utolsó meccsen a Hamburgnak pedig válasz nélküli négyest.

München a feje tetejére állt, mindenki várta a következő szezont – amely minden szinten kudarcot hozott. A bajnokságban ötödik helyet (pedig először sikerült nézőszámban és helyezésben egyszerre felülmúlni a városi riválist), a kupában elődöntőt (az amatőr VfL Bochum jelentette a végállomást), a KEK-ben szintén (itt a Milán volt túl nagy falat), a Hannoverhez igazoló Csajkovszkinak meg elbocsátó szép üzenetet.

Jött Branko Zebec a kispadra, két osztrák válogatott (Gustl Starek, Peter Pumm) a pályára – a sikerek visszatértek!

A Bayern a második fordulóban, az 1860 legyőzése után az élre állt, és a pozícióját a „lefújásig” meg is őrizte. Zebec átalakította a gárda játékstílusát: véget ért a „hurráfutball” időszaka, sokkal nagyobb hangsúlyt kelett fektetni a védekezésre is, amit jelez, hogy a Bayern akkori klubrekordot jelentő, 31 kapott góllal fejezte be a ligát, a kupában pedig hat mérkőzésen mindössze egyszer rezdült meg a hálója. A bajnoki cím simán meglett, még hétmeccses (!) nyeretlenségi sorozat sem volt akadály (ezen időszak alatt Müller Jupp Heynckes, Sepp Maier egy néző megverése, Beckenbauer pedig egy néző megsértése miatt kapott rendkívüli pihenőt a fegyelmi bizottságtól), a 32. forduló, az Offenbach elleni 5-1 meghozta a Bayern történetének első Bundesliga-aranyát.

A kupagyőzelem viszont a Müller szállította, szinte egyedül: az év játékosának is megválasztott center a csapat nyolc góljából hetet vállalt magára, többek között a Schalke elleni finálé is az ő duplájával dőlt el. És ha már Schalke: a müncheni előtt a gelsenkircheni egyetlen tudott legutóbb, még 1937-ben.

Elég nehéz lett volna egy fiatal csapattal azonnal felülmúlni ezt az eredményt, nem is sikerült, és erre a tervezett szezon végi távozásnál előbb ment rá Zebec állása. A BEK-ből már az első körben kiesett a Bayern, pedig debütálásként sikerült otthon megverni a francia Saint-Ètienne-t, ám az idegenbeli visszavágón 3-0-val hengereltek a gallok.

A bajnokságban botladozott (a kupa-küzdelmeket röviddel az 1970-71-es szezont rajtja előtt tartották meg a nagy tél miatt, ezért az ottani, negyeddöntőbeli bukás nem a jugoszláv tréner kontóját terheli), aztán márciusban jött egy kifejezetten rossz széria (három mérkőzés, egy pont), ez pedig sok volt a vezérkarnak.

Zebecnek mennie kellettm a helyét, Beckenbauer ajánlására, a válogatottnál Helmut Schön pályaedzőjeként ténykedő Udo Lattek vette át.

Vele pedig visszatértek a sikerek.

Szezonról szezonra a Bundesligában

1965-1966      3.         34        20        7          7          71-38  47

1966-1967      6.         34        16        5          13        62-47  37

1967-1968      5.         34        16        6          12        68-58  38

1968-1969      1.         34        18        10        6          61-31  46

1969-1970      2.         34        22        4          8          88-35  48

A nemzetközi porondon

KEK-döntő – 1967

Bayern München - Rangers

1-0   (0-0, 0-0, 0-0) – hosszabbítás után

Nürnberg, Nürnberg-stadion, május 31., 69 480 néző, vezette: C. Lo Bello (olasz).

Bayern München: Maier – Nowak, Kupferschmidt, Beckenbauer, Olk, Roth, Koulmann, Nafziger, Ohlhauser, G. Müller, Brenninger.

Edző: Csajkovszki

Rangers: Martin – Johansen, Provan, McKinnon, Greig; Jardine, D. Smith, Henderson, Hynd, A. Smith, Johnston.

Edző: Symon

Gólszerző: Roth (108.)